Csodaidők 1 - Az ogfák vöröse

Judy intézetben nevelkedik. Nehezen találja helyét, legnagyobb vágya, hogy végre családja legyen. Mindez szertefoszlani látszik, amikor anyja végleg lemond róla.
Giin közismert vallási vezető, de egyik beosztottjának váratlan halála olyan események sorát indítja el, amely mind az ő, mind egész közössége életét megváltoztatja.
Yaan egy gazdag nagycsalád elsőszülöttje, aki igyekszik zsarnoki apja elvárásainak megfelelni. Ahogy azonban nagykorúsága egyre közeledik, úgy dönt, saját kezébe veszi sorsa irányítását.
Hétköznapi küzdelmeik során lassan nyilvánvalóvá válik, hogy a mindhármuk életét felforgató, véletlennek tűnő események valójában egy jól szervezett, könyörtelen hatalom hódító háborújának előre kitervelt részei. Van, aki hisz a hazugságoknak, és még akkor sem ismeri be tévedését, amikor pusztulásba sodorja családját, míg más dacolni igyekszik az árral, amely azonban, úgy tűnik, mindent maga alá temet.

 

Moly.hu értékelések átlaga: 93%. A 33. legjobb sci-fi könyv a molyok értékelése alapján.

Néhány vélemény:

"Jól megírt, izgalmas kalandregény. Érdekes és árnyalt karakterekkel dolgozó családregény. Az emberiség űrkorszakában játszódó utópia, melyben korunk sok ideológiai-szellemi konfliktusára láthatunk rá a szerzőnő jóvoltából. Ez mind együtt: lebilincselő és értékes olvasmány, amelyet tíz éves kortól 100 éves korig bárkinek bátran tudok ajánlani. (...) egyet szeretnék még mindenképpen kiemelni: a nyitottságát, toleráns szellemét. Ez párhuzamosan érezhető a könyv narratívájában – három eltérő helyzetű karakter szemszögéből láthatjuk ugyanazokat az eseményeket, és így a szereplők igazságai relativizálódnak – , és a vallási és világi fanatizmusok elutasításában. Számomra a könyv legszórakoztatóbb jelenetei azok voltak, ahol az álszent és pöffeszkedő szentfazékok lelepleződtek és megszégyenültek. „Ateista lelkem” repesett, és így minden ellenérzés nélkül nyitottá váltam a valódi hívő közösség-család értékeinek elismerésére és befogadására is." (https://moly.hu/ertekelesek/779530)

 

"Tetszik…

…, hogy senki sem fekete vagy fehér jellem, hanem gyönyörködhetünk a szürke árnyalataiban (Nem, nem arra utaltam, ennek a könyvnek köze sincs ahhoz a könyvhöz!)

…, hogy egyrészt látjuk a gazdasági-társadalmi hátteret, ami a valóságban is minden háború alapja, és itt is van szerepe a történetben, de valahogy az író nem tolja túlzottan az arcodba.

…, hogy van vallás ebben a jövőbeli világban, fontos is, és mégsem tolakodóan van ábrázolva, hanem csak ecsetvonással felfestve, szinte említés szintjén.

…a felvázolt társadalmi rend, ami egyszerre tudja azt, hogy jó és nem jó a benne élő embereknek. (Már említettem valamit a szürke színről fentebb, igaz?)" (https://moly.hu/ertekelesek/2172990)

 

"Amikor először olvastam, egy kicsit én voltam Judy, aki csak egy nagy, boldog családra vágyik.

Aztán ahogy telt az idő, egy kicsit Yaan lettem, idealista útkereső a nagy világban.

Csak remélem, hogy egyszer egy kicsit Giin is leszek, bölcsebb és megfontoltabb, mint aki most vagyok." (https://moly.hu/ertekelesek/386269)