Hírek

Érdekes hetek állnak előttem és mögöttem is.

Hosszú évek után sikerült befejeznem az Időcsodák utolsó kötetét, hála egy tünetmentes Covid-fertőzésnek és a vele járó karanténnak. Régóta nem foglalkoztam az írással és ezzel az oldallal sem, mert a magánéletem olyannyira lekötött, hogy nem maradt energiám másra. Elváltam, és elköltöztem Pálfáról, ahol életem legnagyobb részét töltöttem. Nem volt könnyű egyik sem - a két gyerekemnek pedig még nálam is nehezebb. Ha interjúban vagy író-olvasó találkozón megkérdezi valaki, hogyan történt, szívesen elmondom, itt megírni túl hosszú lenne.

És most jön ez a nyár, ami jó sűrű lesz. A következő hetekben befejeződnek a nyomdai munkálatok, és kijön a papírkönyv (remélem, június 20-án) - az e-könyv még ezen a héten. És miért is döntöttem úgy, hogy előbb kihozom az e-könyvet? Elég prózai oka van: július 8. után két hétig nem érek rá a könyvvel foglalkozni, pedig ilyenkor rengeteg a megrendelés, sokszor napokig mást sem csinálok, mint számlát írok és könyvet csomagolok. Így legalább egy része lemegy június első felében. Kevesebb stressz jut a második félre, és könnyebb szívvel házasodom július 2-án.

Következő könyvet egyelőre nem ígérek, mert nem tudom, mihez lesz kedvem hozzáfogni, ha végre felszabadultam kicsit az Időcsodák nyomása alól.

Sajnálattal/örömmel jelentem be, hogy a következő időpontokban szabadságon leszek illetve táboroztatok, így a webes könyvrendeléseket azokban a hetekben nem tudom teljesíteni:

2021. július 5-18. (írni fogok)

2021. július 26-31. (táboroztatok)

2021. augusztus 2-14. (írni fogok)

2021. augusztus 15-22 (táboroztatok)

Tehát valójában július 18-26 között, valamint augusztus 22. után leszek olyan helyzetben, hogy számlát tudok kiállítani, és könyvet tudok küldeni.

De ha minden igaz, nyár végére leszek olyan helyzetben is, hogy a korrektornak kéziratot tudok küldeni.

Tudom, tudom, nekem is kissé fantasztikusnak hangzik, de már belefogtam! :-)

Mindazoknak, akik kérdezték az elmúlt hónapokban: újra írok. Ígérni nem ígérek semmit, csak azt, hogy szólok, amikor egy újabb fejezet már kész van. :-)